Növényeink tápanyag szükséglete – Műtrágyázás
A trágyázás fontosságát nem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak, akik szeretnének egészséges, szép zöldségeket leszedni a nyár folyamán. Az őszi betakarításokat követően a legtöbb helyen ez meg is történik, ám a kiskerttel rendelkezőknek a palánták ültetése előtt is elég lehet végrehajtani. Mivel minden leszüretelt terméssel, kihajtott virággal csökken a föld tápanyagtartalma, így célszerű pótolni, hogy növényeink az elvártak szerint fejlődjenek. Ebben segíthet a természetes-, és a műtrágya.
Milyen típusú növényeket érdemes trágyázni?
Természetesen nem csak azoknak a gazdáknak lehet érdekes az ilyen fajta növénygondozás, akik nagy mennyiségben termesztenek paradicsomot, paprikát, burgonyát, hanem akár a kiskertek, erkélyek, balkonok tulajdonosainak is. Számukra is szükség van valamiféle tápanyag utánpótlásra, ami esetükben a tápoldatokkal is megtörténhet (kattintson a linkre!). Március, április környékén elkezdve, 14-20 naponta, április végétől pedig akár heti rendszerességgel, az öntözővízzel juttathatjuk a földbe a leghatékonyabban ezeket a szereket. A gyepünket viszont már műtrágyával, gyepindító műtrágyával célszerű kezelnünk évente kétszer vagy háromszor, attól függően, hogy milyen hatásfokú anyagot használunk (kattintson a linkre!). Az örökzöldek, az évelők, a rózsák vagy akár a gyümölcsfák kapcsán elsősorban a szerves trágyák javallottak, különösen ültetésnél. Azonban nem szabad félni a műtrágyáktól sem, hiszen az ezekben található összetevőkre ugyanolyan szüksége van a földnek. Valóban mesterségesen legyártott készítmények ezek, de olyan hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek célirányos utánpótlást jelenthetnek.
Miért szükséges a trágyázás, valamint a tápoldatok használata?
Műtrágyát mindig úgy válasszunk, hogy pontosan, célirányosan egy adott növénytípushoz megfelelőt keressünk, hiszen fontos tudni, hogy milyen tápanyagigénye van. Betakarítást követően elsősorban nitrogénre, foszforra és káliumra van a legnagyobb szükség, amelyeket meghatározott gyakorisággal érdemes pótolni. Az alapvető cél az, hogy javítsuk a föld szerkezetét, segítsük a növények gyökereinek differenciálódását és hozzájáruljunk talaj termékenységéhez. Viszont érdemes szakszerű segítséget kérni, ugyanis nem mindegy, hogy mennyi vegyi anyagot használunk, sokszor fordul elő, hogy a laikusok szinte "kiégetik" a növényeiket a nem megfelelő műtrágyázással. Jöjjön el hozzánk, tájékozódjon a nálunk kapható műtrágyákról, virágföldekről, tápoldatokról, hogy a célnak leginkább megfelelőt tudja erkélyén vagy kiskertjében alkalmazni!
Látogasson el hozzánk és válogasson termékeink közül! (kattintson a linkre!)